Ballagási idézetek

Ballagás



Ballagási idézetek

20 modern ballagási idézet

„Az időtök véges, ne pocsékoljátok arra, hogy mások életét élitek. Ne bénítson meg titeket a dogma, hogy mások elvei szerint kell élnetek. Ne hagyjátok, hogy mások véleménye elnémítsa a hangotokat. És ami a legfontosabb: bátran kövessétek a szíveteket és a megérzéseiteket. Mert azok már tudják, kik is akartok lenni valójában. Minden egyéb másodlagos.”
/Steve Jobs/ – Ballagási idézetek

„Egy előírt ötvözet helyett csodálatos mozaiká váltunk.
Különböző emberek, eltérő hittel, más-más vágyak,
egyedi remények, egyéni álmok…”
/Jimmy Carter/

„Minden iskolás gyerek végezhet a fizikaórán kísérleteket, hogy meggyőződjék bizonyos tudományos hipotézis valódisága felől. De az embernek, akinek csak egy élete van, nincs lehetősége kísérlettel ellenőrizni a hipotézist, s ezért sohasem fogja megtudni, hogy jól tette-e, amikor az érzelmeire hallgatott.”
/Milan Kundera/

„A sors kegyetlen ujja intett: El kellett válni hőseinknek. Kezdődik majd az iskola, S egymást nem látják tán soha.”
/Varró Dániel/

„A semmiből felépíteni egy saját üzletet egészen felemelő érzés lehet – ezért is teszik fel rá sokan az életüket és dolgoznak rajta éjt nappallá téve, fittyet hányva a rengeteg kockázatra. Nem lenne hát logikus, hogy önmagunk felépítésébe is legalább annyi energiát fektessünk, mint egy sikeres cég vagy vállalkozás létrehozásába?”
/Ryan Holiday/



Ballagási idézetek

„Noha ahhoz, hogy sikeresek legyünk, leginkább korábbi sikerekre van szükség, de a legsikeresebb pályafutások is egyetlen apró sikerrel kezdődnek. A kis boltokban gyakran lehet látni egy bekeretezett egydolláros bankjegyet a falon. Nos, ez nem csak egyszerű szimbólum. Egy kisvállalkozás életében valóban az a legfontosabb pillanat, amikor először sikerül eladni valamit. Az első kuncsaft vállalja a kockázatot, és a bolt jövőjébe fekteti a pénzét. És ezzel elindítja a siker útján.”
/Barabási Albert-László/

„Életünk végén mindnyájan ugyanoda érkezünk – az odavezető út az, ami különbözik. Ezért fontosabb maga az utazás, mint a cél.”
/Bear Grylls/ – Ballagási idézetek

„Add tovább a tudásodat, az erőt, a jártasságot. De a gyengeséget, dőreséget és kudarcot szintúgy. Igen, leginkább a kudarcot. Mert a legjobb tanár éppen a kudarc.”
/Idézet a Star Warscímű filmből/

„Minden sérülés lecke (…), és minden leckétől jobbak leszünk.”
/Idézet a Trónok harca című filmből/

„Egy dolog, ha valaki kikecmereg egy szorult helyzetből (…), az viszont egészen más, amikor valaki arra törekszik, hogy magát a szorult helyzetet szüntesse meg.”
/Michelle Obama/

„Neked magadnak kell eldöntened, mi akarsz lenni az életben. Így te vagy a felelős a tetteidért és nem hibáztathatsz másokat.”
/Vilmos herceg/

„Olyan jó, ha átölelik az embert. Bárcsak egyszerű, szótlan, vigasztaló gesztusokká párolódhatna le a kapcsolatuk! Egyáltalán miért tanultak meg beszélni az emberek?”
/J. K. Rowling/ – Ballagási idézetek



Ballagási idézetek

„Csak lépj tovább és ne törődj azzal, amit mások gondolnak. Tedd azt, amit tenned kell, önmagadért.”
/Johhny Depp/

„Én nem vagyok sztár, nem is akarok az lenni! Én legenda leszek!”
/Freddie Mercury/

„Minden rajtad múlik. Az elméddel a poklot mennyé, a mennyet pedig pokollá tudod alakítani.”
/Elton John/

„Ha valakinek egy darabot adsz a szívedből, az többet ér, mint a világ összes pénze.”
/Michael Jackson/

„Megszólnak, ha túl vékony vagy, és megszólnak, ha túl kövér. Lehetetlen mindenkinek megfelelni, és azt javaslom, ne is próbálj!”
/Jennifer Aniston/

„Az én napirendemen nem szerepel más, mint hogy boldoggá tegyen engem a pillanat, teljes valómban jelen legyek, és örömmel emlékezzek rá.”
/Sandra Bullock/ – Ballagási idézetek

„Nem tudod meg nem történtté tenni a múltat, arra viszont kifejezetten képes vagy, hogy ne ismételd meg.”
/Bruce Willis/

„A ma különleges pillanatai lesznek a holnap emlékei.”
/Idézet a Aladdin című rajzfilmből/



Ballagási idézetek

„Úton vagyok, meg tudom tenni a távot. Nem számít, milyen messze van, erős maradok. Tudom, hogy minden méter megéri. Elmegyek bármilyen messze, hogy megtaláljam, hová tartozom.”
/Herkules/

Rövid ballagási idézet

“Úgy élj a jelenben, hogy
megbánás nélkül
gondolhass a múltra.”
/Ady Endre/

“Soha le nem mondani
Soha el nem csüggedni
Ha kell mindig újra kezdeni”
/Kossuth Lajos/

„Legyen az életed utazás, haladj afelé, amire vágysz, hagyj magad mögött mindent, amit cipelni nehéz.”
/Mark Lawrence/ – Ballagási idézetek

„A holnapoknak minden kulcsa két kezedben van.”
/Adamis Anna/

„Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben,
Ember lenni mindég, minden körülményben.”
/Arany János/



Ballagási idézetek

„Messze tekints. A pálya kicsiny; túl rajta nagyobb vár.”
/Kölcsey Ferenc/

„A lehetetlent is szabad lesz remélni! Meglátod, hogy milyen érdekes lesz élni.”
/Szép Ernő/

„Hidd el, hogy képes vagy rá és félig már véghez is vitted!”
/Roosevelt/

„Nekünk nem elég a kékség, nekünk az egész ég kell.”
/Johann Wolfgang von Goethe/

„Az új kezdetek legjobb időpontja a most!”
/Mive Nolis/ – Ballagási idézetek

„Gondolkodj! Higgy! Álmodj! És merj!”
/Walt Disney/

/Ne akarj hős lenni, maradj pártatlan és figyelmes az már nagyon elég./
/Márai Sándor/

„Ami fél azt el ne fogadd, egészet akarj és egészet adj!”
/Ady Endre/



Ballagási idézetek

„Egy este a jövő már múlt lesz. Akkor visszanézünk, és látni fogjuk az ifjúságunkat.”
/Louis Aragon/

„Ha életünknek megvan a “miértje”, akkor majdnem minden “hogyanját” el tudjuk viselni.” /Friedrich Nietzschie/

„Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.”
/Tamási Áron/

„Légy, amivé legszebb hajlamaid által válhatsz – de elsősorban maradj ember.”
/Hioszi Tatiosz/ – Ballagási idézetek

„Nem tudom (…), nem azért vannak-e kivilágítva a csillagok, hogy egy napon mindenki megtalálhassa a magáét.”
/Antoine de Saint-Exupéry/

„Úgy hiszem, bárhová vigyen is utad, mindenütt új istenek várnak, mennyei türelemmel – és nevetéssel.”
/Susan M. Watkins/

„Nem fontos, hogy az országúton poroszkálva haladjunk, fontosabb tán, hogy magunk után egy-két lábnyomot hagyjunk.”
/Kiss Tamás/



Vicces idézetek ballagásra

„A matematika egy olyan tudomány, melyben az ember a dolgokat nem megérti, hanem megszokja.” /Neumann János/

“Tanulni kell, mert a tanulásba fektetett munka mindig meghozza a gyümölcsét, s mint tudjuk, a gyümölcsből pálinkát lehet főzni.”
/Ismeretlen szerző/

„Sosem gondolok a jövőre. Úgyis mindjárt itt van.”
/Albert Einstein/ – Ballagási idézetek

„Soha egyetlen napot sem dolgoztam életemben, minden csak mulatság volt.”
/Thomas Alva Edison/

„Amikor a gyerek felnő, ideje, hogy a szülők a saját lábukra álljanak.”
/Francis Hope/

„Tanulj a tegnapból, élj a mának és reménykedj a holnapban. A legfontosabb azonban, hogy ne hagyd abba a kérdezést.”
/Albert Einstein/

„Soha életemben nem követtem el hibát. Legalábbis nem olyat, amit ne tudtam volna utólag megmagyarázni.”
/Rudyard Kipling/ – Ballagási idézetek

„A buta rendet rak, a zseni átlát a káoszon.”
/Ismeretlen szerző/

„Belőletek hogy mit se látok
Többé, okosok, ostobák,
Portásbácsik, magyartanárok
S ti sok sínylődő kisdiák
(Nektek se légyen mostohább
A sorsotok, mint volt nekem),
Szivembe kardok kínja vág,
S hiány ül majd a lelkemen



Ballagási idézetek

Rosszakaróim, jóbarátok,
Temérdek angyal és svihák,
Szép, szőke, barna, csúnya lányok,
Sakkpartnerek, konyhásmamák,
Tavaszi leves, tészta, mák,
Rongy testem innen elmegyen,
Közös sorunknak vége hát!
Hiány ül majd a lelkemen.”
/Varró Dániel/

„De mindenünk cserélhető lesz,
mobil, lakás és diploma,
és rájövünk, hogy nem volt mindegy,
hogy mit tanít az iskola.
Egy dolog csak, mi maradandó,
mit palléroztak évekig,
gondolat alapoz meg mindent,
mi ember által létezik.”
/Bártfai Éva/

„Minden kisgyerek okos, a legtöbb ember ostoba. Ezt teszi a nevelés.”
/Móra Ferenc/ – Ballagási idézetek

„Az élet olyan, mint a hajótörés. De soha ne felejtsünk el énekelni a mentőcsónakban.”
/Voltaire/



Ballagási idézetek

„Mindannyian a kanálisban állunk de van, aki a csillagokat nézi.”
/Oscar Wide/

„A holnapután a harmadik nap a hátralévő életedből.”
/George Carlin/

„Néha (…) a legjobb, ha mindenki bolondnak néz (…). Hihetetlen dolgokat megúszhatsz így.”
/Pierce Brown/

„A józan eszem mindig magammal hordom, és mindig megnézem, hogy megvan-e. Mert az alapszükséglet, olyan, mint a telefonom. El sem indulnék nélküle sehová.”
/Cecelia Ahern/

„Bárhogy is meg vagy elégedve a szavaiddal, néha azért figyelj oda arra, hogy mit mondasz. Érdekes dolgokat fogsz hallani.”
/Moldova György/ – Ballagási idézetek

„Okos az, aki csak a felét hiszi el annak, amit hall. Zseni az, aki tudja is, hogy melyik felét.”
/Robert Orben/

„Egy új felmérés szerint, hölgyeim és uraim, javíthatják a memóriájukat, ha kevesebbet tévéznek, több keresztrejtvényt fejtenek, több halat esznek, és… a többire nem emlékszem.”
/Dave Letterman/

„ A tehetséges gyerekek szülei mindig hisznek az örökléstanban.”
/George Bernard Shaw/ – Ballagási idézetek



Ballagási idézetek